Olvasási idő: 5 perc
A pályaválasztás során arról döntünk, mivel szeretnénk életünk nagy részét tölteni, ezért fontos, hogy megalapozott döntést hozzunk. De túlmisztifikálni sem szabad ezt a választást, mert nem olyan nagy baj, ha elsőre nem az „igazit” találjuk meg, attól még lehetünk boldogok – mondta el előadása során Zsidi Zsófia pszichológus, a Középiskolás Program vezető oktatója a miskolci MCC-ben megrendezett nyitott Szülők Akadémiáján.
Az év utolsó nyitott rendezvényén már egy kicsit a karácsonyra hangolódva, terített asztalok mellett, forró teával és fenyőillattal vártuk az MCC-s szülőket, akikkel a pályaválasztásról beszélgettünk könnyed és barátságos hangulatban. Vendégünk, Zsidi Zsófia a téma szakértője, hiszen pszichológusként és KP-s vezető oktatóként pontosan ismeri azokat a gondokat, amelyekkel a mai fiatalok küzdenek a pályaválasztás során.
Önmegvalósítás, életpálya, kiteljesedés, jólét, biztonság, életmód, kétely, érdeklődés, hivatás, boldog megelégedettség. Többek között ezeket a fogalmakat gyűjtötték össze a szülők, amikor arról kérdezte őket a szakember, miért olyan fontos az életünkben, és miért okoz olyan nagy fejtörést diáknak és szülőnek egyaránt a pályaválasztás. A pszichológus előadása során olyan kérdéseket érintett, amelyek segítik a szülőket abban, hogyan tereljék gyermekeiket a megfelelő irányba a nagy döntés előtt. A szakember szerint azonban túlmisztifikáljuk a pályaválasztást. Sokan azt éreztetik gyermekükkel, ettől függ az életük, ekkor dől el a sorsuk.
A pályaválasztás során fontos, hogy azt érezzük, lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten jól megfontoltuk a döntésünket. A megalapozott pályaválasztási 5 pilléren nyugszik: családfa, erősségeink, életstílusunk, érdeklődésünk, valamint egyfajta realitáskontroll . A választás előtt hasznos lehet egy önismereti időutazást tenni a múltba; érdemes körbejárni a családfánkat, megvizsgálni, hogy a szülők, nagyszülők milyen döntéseket hoztak. Van, hogy egy családtag nagyon közel áll hozzánk, ezért mi is azt a szakmát választjuk, amit ő, de az is előfordulhat, hogy éppen azért indulunk más irányba, mert elhatárolódunk valakitől.
A döntés előtt érdemes számba venni az erősségeinket, képességeinket is: miben vagyok jártas, miben vagyok másoknál jobb? De az is fontos, mi az, ami érdekel? Milyen tevékenységekbe tudok belefeledkezni? A pályaválasztásunkat meghatározza az életszemléletünk, hogy miben hiszünk, hogyan látjuk a világot. Ha a mi személyes értékeinkkel összeegyeztethetetlen a munka, amit végzünk, az kiégéshez vagy pályamódosításhoz vezethet. Ez utóbbi persze nem tragédia, hiszen nem biztos, hogy elsőre jól választunk. Változhat az élethelyzetünk, átalakulhatnak a munkaerőpiaci elvárások, és ehhez alkalmazkodva mi is dönthetünk úgy, hogy új állást keresünk. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a párválasztás kapcsán sokkal megengedőbbek vagyunk – hiszen általában nem egyetlen kapcsolatban éljük le az életünket, hanem hosszas keresgélés után találunk rá a társunkra –, addig a pályaválasztásban azt várjuk el a fiataloktól, hogy elsőre megtalálják a megfelelő utat. Pedig napjainkban már más szempontok szerint döntenek mint korábban. Ma már az is fontos, hogy kiteljesedjünk a munkában. Kezd idejétmúlttá válni az egyszeri pályaválasztás koncepciója. Gondoljunk csak a nagy pályaelhagyókra, például J. K. Rowlingra vagy Harrison Fordra. Felmérések kimutatták, hogy akik az érdeklődési körüknek megfelelően választanak, azok kisebb valószínűséggel lesznek pályaelhagyók, míg akik nyomásra, kényszer miatt döntenek , azoknak a nagy százaléka otthagyja a szakmáját.
Az is nehezíti ma a fiatalok döntését, hogy az iskolarendszerek nem a munkaerőpiaci viszonyokra készítenek fel, nem kompetenciákban gondolkodnak. Ráadásul, az állandóan változó világunkban honnan is tudhatnánk, milyen trendek várhatóak a következő időszakban? Az viszont ma is biztos, hogy nincs elvesztegetett tudás: amit megtanultunk, az már a birtokukban van, és valamikor még jól jöhet, akár egy pályamódosítás során is.
Az MCC-ben a diákok sokféle tudományterülettel megismerkedhetnek, ami szintén nagy segítséget jelenthet számukra, amikor el kell dönteniük, milyen irányba indulnak el – ezt már Konyári György, a miskolci MCC képviselet-vezetője tette hozzá, aki azt is elmondta, a tehetséggondozó alapítvány egyik célja, hogy diákjai többféle szakmából ízelítőt kapjanak, és már kisdiákként találkozzanak egy-egy tudományág legjobb szakembereivel. Az MCC ezért is támogatja azt, hogy a kisiskolás kortól a Juniorképzésig mindenbe belekóstolhassanak a fiatalok, és csak az Egyetemi Program Iskolarendszerében szakosodjanak, amikor már elég tapasztalatot szereztek ahhoz, hogy kiválasszák a számukra legmegfelelőbb területet.
A rendezvény végén még jó pár kérdés érkezett a szülőktől, akik egymással is szívesen megosztották tapasztalataikat.