Olvasási idő: 2 perc

XVI. Benedek megválasztása több szempontból is történelmi esemény volt: mintegy 500 év után lett német pápája a Vatikánnak, valamint ő volt az egyház történetében a harmadik pápa, aki lemondott hivataláról és ezzel teljesen új helyzetet teremtett a modern Katolikus Egyház számára - hangzott el az MCC Jogi Iskola által szervezett, a nemrégiben elhunyt emeritus pápa emlékére rendezett eseményen.

XVI. Benedek pápa életművéről Gájer László, római katolikus teológus; Érszegi Márk Aurél, Vatikán-szakértő; Jancsó András, Ratzinger politikai gondolkodásának kutatója; valamint Fenyves Krisztián, római katolikus teológus, Magyarország Szentszéki Nagykövetségének korábbi munkatársa beszélgettek. Az előadók felidézték a nemrégiben elhunyt egyházfővel kapcsolatos legmeghatározóbb emléküket. Érszegi Márk a Szentatyával való személyes találkozót említette meg, Gájer László pedig a Názáreti Jézus háromkötetes könyvsorozatát emelte ki.

Hihetetlenül gazdag tudományos munkássága miatt XVI. Benedeket teológus pápának is szokták nevezni. A volt egyházfő egészen haláláig professzor, egyetemi ember volt, akadémiai habitusát sosem vesztette el – vélekedett Jancsó András. A szakember kiemelte azt is, hogy a pápa önéletrajzi írásaiból kiderül, csak II. János Pál pápa második felkérésére vállalta el a Hittani Kongregáció prefektusi kinevezést. Gájer László atya a pápa teológiai munkássága kapcsán megemlítette, hogy XVI. Benedek nagyon közérthetően, szabadon írt és püspöki jelmondata – „az igazság munkatársai” – is arra utal, hogy a hosszú tudományos pályafutása és főpásztori munkája összekapcsolódik.

A beszélgetésen szó esett XVI. Benedek egyházdoktorrá nyilvánításáról, a II. Vatikáni Zsinatban betöltött szerepéről, valamint arról is, hogy milyen jelentéssel bírt Ratzinger bíboros névválasztása. A néhai egyházfő gazdag életműve, valamint egyházvezetői munkássága bizonyára hosszú ideig lesz elemzések tárgya  fogalmaztak a beszélgetés résztvevői.