Főbb feladatok

  • Az MCC Műhelytagság Programjának és Junior Kutatói Programjának regionális képzési központokban történő megvalósulásának koordinációja és menedzselése
  • A két képzési programhoz kapcsolódó kurzusok szervezése az MCC regionális központjaiban
  • A két képzési programban tanuló diákok szakmai tevékenységének nyomonkövetése
  • A két képzési program hallgatói ügyeinek teljeskörű intézése, ebben való támogatás nyújtása, az ezzel járó adminisztratív dokumentációs feladatok ellátása
  • A két képzési program szakmai ügyeiben való belső kommunikációs feladatok ellátása
  • A két képzési program megvalósulásának érdekében kapcsolattartás az MCC regionális központjaival, valamint az MCC oktatóival
  • A két képzéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása (pl.: tanulmányi szerződések, kurzusszervezés)
  • Adatbázisok, riportok, statisztikák, kimutatások készítése, valamint változásainak nyomon követése
  • Az Akadémiai Igazgatóság szakmai stratégiájának megvalósításában történő közreműködés

Alapképességek

  • Alapvető számítástechnikai ismeretek
  • Angol középfokú nyelvtudás
  • Legalább 2 éves tapasztalat képzéssel kapcsolatos pozíciókban

Előnyt jelent

  • Felsőfokú végzettség
  • B kategóriás jogosítvány

Fontosabb kompetenciák

  • Kiváló kommunikációs készség mind szóban, mind írásban
  • Önállóság
  • Magasfokú problémamegoldó készség, szervezőkészség
  • Nyitottság
  • Ambíció, kezdeményezőkészség

Munkavégzés, szerződési feltételek

  • Teljes munkaidő (heti 40 óra), Munka Törvénykönyve szerinti foglalkoztatás
  • Határozatlan idejű munkaszerződés, 3 hónap próbaidő kikötésével

Munkavégzés helye: Budapest, XI. kerület

​​​​​​​Kezdési időpont: a pályázatok elbírálását követően azonnal

Amit biztosítunk

  • Hosszú távú perspektíva
  • Fejlődési lehetőség
  • Kellemes munkahelyi légkör
  • Fiatalos csapat