Katona Illés vagyok, az ELTE ÁJK ötödéves jogász hallgatója. Már középiskolásként, 2019-ben csatlakoztam az MCC közösségéhez, ahol 2024-ben végeztem el a Jogi Iskolát. Az elmúlt években számos területen kipróbáltam magam, többek között az Alkotmánybíróság gyakornokaként vagy az Aurum Alapítvány kutatói programjában. Két szemeszteren keresztül a CMS ügyvédi irodában dolgoztam technológiai, média- és telekommunikációs jogi területen, jelenleg a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Irodában végzek változatos gyakornoki munkát. A jogi tanulmányok mellett érdeklődöm a társadalmi és közéleti kérdések iránt is. 2022-2023 között Magyarország ifjúsági küldöttjeként kisebb kitekintést tettem az Európai Unió világába, jelenleg pedig több ifjúsági projektnek is vezetője, illetve aktív résztvevője vagyok: célom a "Nívó a Közéletben" előmozdítása a szűkebb és tágabb közösségeimben egyaránt.
Kutatási téma:
Az automatizált döntések jogi szabályozása az Európai Unióban
Az olyan úttörő technológiák fejlődése, mint a mesterséges intelligencia (MI), soha nem látott piaci lehetőségeket teremt, az algoritmusok felelőtlen használata azonban komoly erkölcsi kockázatokat is felvet. Az MI-t többek között olyan területeken használják fel döntésekhez, mint a banki hitelezés vagy a közigazgatás. Az automatizált egyedi döntéshozatal során az algoritmusok a személyes adatokat használják fel arra, hogy profilt alkossanak, és ez alapján befolyásolják mások életét és jogait. Mindez olyan kérdéseket vet fel, mint az algoritmusokba kódolt elfogultság és az ebből következő diszkrimináció, vagy a hibás döntésekért való felelősség és azok felülvizsgálata. Habár az Európai Unió adatvédelmi rendelete szabályozza az automatizált döntéshozatalt, a bírók és jogalkalmazók előtt még nyitott kérdések állnak. Mikor lehet megkerülni a hozzájárulást az automatizált döntéshez? Mi számít döntésnek egyáltalán? Kit terhel felelősség, ha a mesterséges intelligencia használata előre eldönti egy ügy kimenetelét?