Olvasási idő: 3 perc

Az erdélyi kastélyok megmentése sokkal több, mint műemlékvédelem. Ezek az épületek a magyar nemzeti identitás és kultúra fontos jelképei.

„Feleségemmel és kutatótársammal, Major Anitával jártuk a Kárpát- medencét. Az a kíváncsiság hajtott minket, hogy az adott területen mi az, ami magyarságra vonatkozó ismeretlen elmélet. Elkezdtük kutatni Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket, aztán egészen Afrikáig mentünk, és azt tapasztaltuk, fontos sötét és világos fejezetei maradtak ki a magyar történelemnek. Ennek vannak a közelmúltban gyökerező politikai okai: az 1945-48 és 1989-90 közötti történetírás nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ezeket a kérdéseket, fejezeteket eltüntesse.” – kezdte előadását Margittai Gábor, az MCC Magyar Összetartozás Intézetének igazgatója.

Ezek a helyek emlékeket őriznek – történeteket azokról az emberekről, akik valaha ezekben az épületekben éltek, alkottak és küzdöttek. A falak közé zárt történelem azonban most pusztulófélben van: kastélyparkok, ahol juhok legelésznek, kastélyok, amelyek az enyészet martalékává válnak. A román államnak nem volt érdeke felújítani ezeket, mert a magyar történelemhez kapcsolódnak. Ugyanakkor állami vagy alapítványi segítség nélkül – akik jelentős anyagi forrást tudnának biztosítani ezen kastélyok megmentésére – a kastélyok „toldozása-foltozása” nem ad megoldást a problémára.

Az előadás a marosvécsi Kemény-kastélyt helyezte fókuszba, hiszen a kastély a magyar kultúrtörténet legfontosabb várkastélya. A kastély ura saját vagyonát költötte arra, hogy megmentse az erdélyi magyar irodalmat a két világháború között.

Jelenleg még nem létezik konkrét megoldás a kastélyok megmentésére, de egyre többen érzik, hogy valamit tenni kell. Az előadás is rávilágított arra, hogy ezek a problémák nem tűnhetnek el maguktól. Bár a helyzet nehéz, az ilyen kezdeményezések, mint például a Tiltott kastélyok nyomában című film, már önmagukban is kis lépéseket jelentenek. Tudatosítják a szélesebb közönségben, hogy ezek az épületek nemcsak múló emlékek, hanem sürgető kérdések, amelyek megoldásra várnak. A film elkészítése és bemutatása is hozzájárulhat ahhoz, hogy elinduljon a társadalmi párbeszéd, és előbb-utóbb konkrét lépések szülessenek a megmentésük érdekében.